Programok

MÚLT-TÚRA – Múltidéző séta a szolnoki várban

info heading

info content


Damjanich János Múzeum - Szolnok

5000 Szolnok, Kossuth tér 4.

(56) 421 602

www.djm.hu

gyülekező: Damjanich János Múzeum bejárata---esős idő esetén a program elmarad

2017.05.26 10.00-11.30

iskolásoknak, felnőtteknek

Szolnok várának nyomai napjainkra teljesen elenyésztek, a felszínen semmi nem látható belőlük(1. ábra).A középkort és a kora újkort fizikai valójukban egyedül az innen származó tárgyak reprezentálják, amelyek között előfordulnak fémből (leginkább vasból, illetőleg bronzból és rézből) készítettek (2–3. ábra), zömük azonban kerámia. A fazekas termékek között az ép példányok ritkák (4–5. ábra), jelentős részük töredékes formában került elő – különösen az erődítmény alatti Tisza-partról.Ennek megfelelően a védművek – bástya, sánc és árok – elhelyezkedéséről, építéséről, átépítéséről igen kevés egzakt információval rendelkezünk, ugyanis csupán egyetlen alkalommal, 2010-ben nyílt lehetőség ilyen célú régészeti feltárás elvégzésére. A várbelső épületei közül is pusztán egynek, a dzsáminak ismerjük a helyét, az 1973-ban elvégzett ásatásnak és a 2013. évi geofizikai vizsgálatnak köszönhetően.

A pénteki napon egy sétára, szombaton pedig egy biciklis kirándulásra invitáljuk az érdeklődőket.

Bejelentkezés előzetes egyeztetés alapján a megadott e-mailcímek egyikén: titkarsag@djm.hu vagy hoppalkriszti85@gmail.com