Programok

„Kerekek és régészek” – Bringára fel!

info heading

info content


Damjanich János Múzeum - Szolnok

5000 Szolnok, Kossuth tér 4.

(56) 421 602

www.djm.hu

gyülekező: Damjanich János Múzeum bejárata---esős idő esetén a program elmarad

2017.05.27 10.00-12.00

iskolásoknak, felnőtteknek

A középkori és a kora újkori Szolnok várának, valamint a mezőváros épületeinek, erődítéseinek nyomai napjainkra teljesen elenyésztek, a felszínen semmi nem látható belőlük.Ennek megfelelően a vár védműveinek – bástya, sánc és árok – elhelyezkedéséről, építéséről, átépítéséről igen kevés egzakt információval rendelkezünk, ugyanis csupán egyetlen alkalommal, 2010-ben nyílt lehetőség ilyen célú régészeti feltárás elvégzésére. A mezővárost övező vizesárokra a Kossuth tér 1. szám alatti irodaház 1952–1954 közötti építkezésénbukkantak rá, ahol 7–8 m mélységből török és török kori leletek kerültek elő, melyek egyértelműen igazolták, hogy a városárok nyugati szakasza a Kossuth tér keleti szélén húzódott.A várbelső épületei közül pusztán egynek, a dzsáminak ismerjük a helyét, az 1973-ban elvégzett ásatásnak és a 2013. évi geofizikai vizsgálatnak köszönhetően. Szerencsére az írott források és képi ábrázolások, valamint egyéb adatok figyelembevételével elkészíthető mind a muszlim imahely(1. ábra), mind pedig a királyi végvár(2. ábra) rekonstrukciója.A mezőváros plébániatemplomát a Zsigmond-korban emelték az egykori vásártéren (3. ábra).2003 nyarán váratlanul egy új helyszín került a figyelem középpontjába, amikor az évszázados rekordot döntő alacsony vízállás miatt tölgyfából készített hidak maradványai bukkantak elő a Tisza medréből, a Zagyva-torkolattal szemben (4. ábra).

Bejelentkezés előzetes egyeztetés alapján a megadott e-mailcímek egyikén: titkarsag@djm.hu vagy hoppalkriszti85@gmail.com